Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

(1.fejezet/2.rész)

Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

A sikeres vadászatról visszatért férfiakat először a gyerekek köszöntötték, előrerohantak és csak csodálkoztak a rengeteg mamuthús látványában. Az asszonyok is kiléptek a bőrből készített sátrakból, fogták a bentről hozott kovaköveket és a tűz felé igyekeztek. A férfiak lerakták nehéz terhüket és a húst a nőkre bízták.

Lai odakiabált az asszonyának.

L.:Miréne,hol vagy?

M.:Itt vagyok,mennyi húst hoztatok?

L.:Rengeteget,ebből a törzs akár két hétig is kihúzza majd.

M.:Az szép,és hol kaptátok el a vadat?

L.:Hát elég messze, a nagy folyónál, tudod, aminek a közelében hatalmas mocsár fekszik.

M.:Aha,a puha mocsári zöldtől jól fejlődnek az állatok,és a húsúk is jó finom lesz tőlük.

L.:Hát, az biztos! Ezért hoztunk ennyit belőle. A fiúkkal jól összetudtunk dolgozni és így sikerült is, na persze a vezetésem alatt.

M.:Jaj, Lai,mindig is tudtam, hogy nagyon jó vadász vagy. Este beszélni szeretnék veled.

L.:Rendben.

A beszélgetést abbahagyva Miréne visszament a többi asszonyhoz,Lai pedig az öreg vadászok ülőhelye felé vette az irányt.

Már majdnem odaért, amikor a sámán (Atiya) megállította őt.

A.:Nagy vadász,merre vezettek téged a szellemek?

L.:Hát, nagy sámán,jó helyekre is vezettek engemet az ősök. Rengeteg állatot hajtottak a dárdám és a nyílhegyem felé.

A.:Az csak jó,nagy vadász! Az éjszaka megünnepeljük a nagy vadászat sikerességét, már összeszedtem a növényeket, amik jól jönnek majd az este.

L.:Rendben, nagy sámán! Kérd az ősök szellemét, hogy jól mulassunk az éjszaka.

A.:Úgy lesz!

Lai a sámántól frissen szabadulva futni kezdett, és meg nem állt, amíg a vénekhez nem ért.

Amikor odaért az öregekhez, azok megfordultak és megszólal az egyik.

Öreg.:Ha elég húst szereztél,akkor lehet, hogy lenézünk majd a tűzetek köré, de addig is hozzatok ide csak egy jó nagy adag mamutsültet!

Kicsit megdöbbenve érte az utasítás, de a véneknek a parancsára mindenkinek hallgatni kell. A hússzállítás után Lai már senkivel nem foglalkozott csak járta a sátrak közti kitaposott utat, és csak nézelődött. Látta a távolból, hogy az asszonyok hogyan dolgozzák fel a rengeteg mamuthúst a tűz körül. A tábor mellett elhaladó folyó partján gyerekek játszottak, fogócskáztak, nevetgéltek, élvezték a felelősségmentes életet. Pár fiú közvetlenül a folyóparton kihegyezett fadárdákkal halászni próbáltak, de pár pontyon és keszegen kívül semmi más nem került a fadárdákra.

A tábor körül a folyón kívül még egy hatalmas erdő is volt, tele vaddal, gyümölccsel, minden földi jóval, amit csak az ember kívánhat. Számtalanszor járt már abban az erdőben, de mindenki tudta, hogy abban a rengetegben nemcsak gyümölcs és vad van, ólálkodnak ott veszedelmes ragadozók, más törzsek vadászai és felderítői is.

Esteledett, már mindenki a lakomára készülődik, de előtte még egyvalamit muszáj volt megtenni. Eltemetni a halott vadászt, akit még a megsebzett vén mamut taposott halálra.

A lapockacsont ásókkal felásott kis gödörbe a sámán jelenlétében belerakták a színes növényi festékekkel bekent testet, a holt mellé odarakták a kedvenc szerszámait, egy kagylóhéjból készített nyakláncot és a falu totemállatának, a sólyomnak az agyagból kifaragott kis szobrocskáját is a sírba dobták.

A szertartás után a sírt lefedték kövekkel, a sámán eléggé hallucinált állapotban még elugrált egy táncot és a többiekkel együtt elment a temetkezési helytől.

Az egész tábor már a tűz mellett volt, farkaséhesen várták a sült húst és pár perc múlva már hozták is a húsdarabokat, amit a tűzbe tehettek. Az öregek, a vadászok és a többi férfi evett először, utánuk jöttek a nők, és végül a gyerekeknek már csak kis, sovány húsdarabkák maradtak, de szerencsére az egész falu jóllakott.

A tűz körül a vadászok ott mesélték a fiataloknak a sok izgalmas vadászhistóriát, a vének is mondták az ő sztorijaikat, de a gyerekek inkább a fiatal vadászok történeteit hallgatták szívesebben. A nők csak beszélgettek, nevetgéltek, és a lányaikat tanították varrni, fonni, ruhát készíteni, és még más dologra, amit majd a jövőben egy feleségnek tudnia kell.

Mindenki csinálta a saját dolgát, de a törzs az éjszakát békésen töltötte el.

Lai a tűz mellől Mirénének a sátra felé vette az útját. A sátorban csak Miréne volt, más senki.

L.:Itt vagyok Miréne. Mit szeretnél mondani nekem?

M.:Hát, Lai, hogy is mondhatnám el, naptetőzés után az erdőben szedtem a bogyókat a többi asszonnyal, amikor valami furcsa zajt hallottunk a távolban.

L.:Mi lehetett az?

M.:Én nem tudom, de szerintem nem állati hang volt. Nem volt olyan halk, mint egy vadnak a csörtetése.

L.:Akkor te azt mondod, hogy valaki ólálkodott körülöttetek?

M.:Szerintem igen. Azóta mindig azt érzem,hogy valaki folyton figyel, és szorongok is.

L.:Nyugalom, ne szorongj, amíg engem látsz, és addig nem nyugszom, míg abba a bozótbújó leskelődőbe nem teszem a kőbaltám élét.

M.:Köszönöm Lai, hogy megvédesz engem!

Az éjszaka hátralevő részét a sátor biztonságos melegében egymással töltötték.

 

A mamut nem hagyja magát!

A kőbalta

(1.fejezet/1.rész)

A mamut nem hagyja magát!

Csípős reggeli szél fújt a messzi keletről, ami semmi mást nem hordozott magában, csak a közelgő tél fuvallatát, de nemcsak ezt jelezte a hamarosan elkezdődő fagyokat. A vörösre festett égalja felé egy nagy sereg sarki lúd szárnyalt szabályos V alakban, a fagyosan hideg szél ellenére is csak repültek szakadatlanul.

A lúdcsapat mögött még egy kisebb szalonkaraj is próbálta tartani a tempót, de mivel nem bírják a nagy magasságokat, ezért csak a talajszinthez közel tudtak repülni.

A vándormadarak kecsegtető látványa sem tudta elterelni az extrém körülmények között nevelkedett vadászok figyelmét, akiknek csak egy valami lebegett a szemük előtt, a friss, ropogósra sült vadhús.

Ez a kis vadászcsapat már rengeteg időt töltött a végtelen mocsárvilágban, de még nem találták meg a számukra megfelelő vadat.

Az egyik vadász (Tuk) halkan megszólal:

T.:Hé, Somra!

S.:Mi van?

T.:Már vagy két napnyi messze vagyunk a teleptől,nem hiszem el,hogy nem találunk már valami nyulat,pockot vagy egyéb kicsi morzsákat!!

S.:Nyugi Tuk,majd csak találunk egy jó hájas őzbikát,vagy sánta bölényborjút!

Somra biztató szavai után egy erős vadász (Lai) fülelni kezdett.

T.:Lai,mit hallotál?

L.:Valami nagy mozog ott a gázlónál,ti nem haljátok?

S.:Mi nem.

Eközben a távolban halk trombitálás hangzik el.

T.:Ez az?

L.:Igen! Ez az! MAMUTOK!!

A hatalmas gyapjas állat szava szinte varázsütésre összefogja a vadászbandát, és együtt osonni kezdenek a nádas felé.

T.:Szerintetek jófele megyünk?

L.:Szerintem igen,én innen hallottam a vadakat. Bau, te helyezkedj el jobboldalt, én Tukkal középen leszek, Somra meg Héjaszem meg baloldalról támadjanak.

Lai halk parancsára az egész banda a kívánt formációba állt, és csak várt.

Eközben a tisztáson egy kis csordányi mamut legelte le a láp lédús növényzetét,a maguk kaparta dagonyában fetrengtek,és az öreg platánfák leveleit is szakadatlanul rágcsálták.

A csorda közepén két nagyon fiatal borjú is játszadozott, élvezték a reggeli napkelte lágy fénysugarait és semmi mással nem törődve csak rohangáltak,meg játékosan birkóztak egymással.

Olyan régóta vannak már a tisztáson, hogy az öregek hátán már kócsagok tollászkodtak,és onnan leszállva a mamutok által felkavart vízben keresték a reggeli falatokat.

A feszült várakozás már kora délelőttre nyúlódott át,de amikor Lai látta hogy egy nagyon vén bika próbál kijutni a vízből,azonnal megindította a támadást!

L.:Gyerünk! Mindenki! TÁMADÁS!!

A hirtelen embertámadás az egész csordát felugrasztotta, a kicsik is gyorsan az anyjukhoz szaladtak,és együtt menekültek a fák közé. Az öreg, amelyik a vízből próbált kimászni nem bírta ezt a villámgyors rohamozást, megcsúszott, és törött lábbal a vízbe zuhant.

S.:Mindenki az öregre! Öljük meg!

Az utasítás hallatára az egész csapat körbekerítette a sekély tavacskát, és lándzsa, nyíl és kőzáport zúdítottak a mamutra.

A mamutnak óriási sérüléseket okozott a fegyvereső, de elszántan ellenállt, és egy kis idő múlva vérbe forgó szemekkel visszatámadt.

Az ellentámadás során sikerült egy vadászt agyontaposni, de a roham után kifáradva, életét kilehelve a saras dagonyába zuhant.

A zsákmány felbontása előtt még Lai letakarta az állat szemét, kezébe port vett és azt mondta: ,,A lelked már jobb helyen van.”,és azzal a mozdulattal a levegőbe dobta a port és elővéve frissen pattintott kőbicskáját a mamut lágyékába vágta.

A sikeres vadászat után az egész banda hozzákezdett az 5 tonnányi mamuthús feldarabolásához.

A munkák közepette Tuk hirtelen felkiált.

T.:Hé, gyertek csak!Nézzétek már mit találtam.

S.:Na mi lenne az?

Tuk a mamutnak a combjából egy arasznyi hosszúságú obszidián lándzsahegyet húzott ki.

A furcsa lándzsahegy felfedezőjéhez odamegy Lai.

L.:Ez nem a mi lándzsáinkon volt az biztos.

T.:Honnan veszed?

L.:Mi sosem csináltunk ilyen fekete kőből dárdát! Meg nem ilyen pattintásúak a mi lándzsahegyeink mint ez.

T.:Akkor te tudod milyen,vagy esetleg melyik törzs készítette ezt?

L.:Én nem tudom,de majd kiderítjük.

A mamutból már annyi húst ,,kiamputáltak” hogy csak reszketett a lábuk a rengeteg teher alatt.

L.: Na fiúk,induljunk haza!

A hazaút már sokkal nyugalmasabb,vidámabb és békésebben telt mint az odaút. Mindenki fejében a frissen sült,ropogós mamuthús illúziója lebegett.