Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

(1.fejezet/2.rész)

Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

A sikeres vadászatról visszatért férfiakat először a gyerekek köszöntötték, előrerohantak és csak csodálkoztak a rengeteg mamuthús látványában. Az asszonyok is kiléptek a bőrből készített sátrakból, fogták a bentről hozott kovaköveket és a tűz felé igyekeztek. A férfiak lerakták nehéz terhüket és a húst a nőkre bízták.

Lai odakiabált az asszonyának.

L.:Miréne,hol vagy?

M.:Itt vagyok,mennyi húst hoztatok?

L.:Rengeteget,ebből a törzs akár két hétig is kihúzza majd.

M.:Az szép,és hol kaptátok el a vadat?

L.:Hát elég messze, a nagy folyónál, tudod, aminek a közelében hatalmas mocsár fekszik.

M.:Aha,a puha mocsári zöldtől jól fejlődnek az állatok,és a húsúk is jó finom lesz tőlük.

L.:Hát, az biztos! Ezért hoztunk ennyit belőle. A fiúkkal jól összetudtunk dolgozni és így sikerült is, na persze a vezetésem alatt.

M.:Jaj, Lai,mindig is tudtam, hogy nagyon jó vadász vagy. Este beszélni szeretnék veled.

L.:Rendben.

A beszélgetést abbahagyva Miréne visszament a többi asszonyhoz,Lai pedig az öreg vadászok ülőhelye felé vette az irányt.

Már majdnem odaért, amikor a sámán (Atiya) megállította őt.

A.:Nagy vadász,merre vezettek téged a szellemek?

L.:Hát, nagy sámán,jó helyekre is vezettek engemet az ősök. Rengeteg állatot hajtottak a dárdám és a nyílhegyem felé.

A.:Az csak jó,nagy vadász! Az éjszaka megünnepeljük a nagy vadászat sikerességét, már összeszedtem a növényeket, amik jól jönnek majd az este.

L.:Rendben, nagy sámán! Kérd az ősök szellemét, hogy jól mulassunk az éjszaka.

A.:Úgy lesz!

Lai a sámántól frissen szabadulva futni kezdett, és meg nem állt, amíg a vénekhez nem ért.

Amikor odaért az öregekhez, azok megfordultak és megszólal az egyik.

Öreg.:Ha elég húst szereztél,akkor lehet, hogy lenézünk majd a tűzetek köré, de addig is hozzatok ide csak egy jó nagy adag mamutsültet!

Kicsit megdöbbenve érte az utasítás, de a véneknek a parancsára mindenkinek hallgatni kell. A hússzállítás után Lai már senkivel nem foglalkozott csak járta a sátrak közti kitaposott utat, és csak nézelődött. Látta a távolból, hogy az asszonyok hogyan dolgozzák fel a rengeteg mamuthúst a tűz körül. A tábor mellett elhaladó folyó partján gyerekek játszottak, fogócskáztak, nevetgéltek, élvezték a felelősségmentes életet. Pár fiú közvetlenül a folyóparton kihegyezett fadárdákkal halászni próbáltak, de pár pontyon és keszegen kívül semmi más nem került a fadárdákra.

A tábor körül a folyón kívül még egy hatalmas erdő is volt, tele vaddal, gyümölccsel, minden földi jóval, amit csak az ember kívánhat. Számtalanszor járt már abban az erdőben, de mindenki tudta, hogy abban a rengetegben nemcsak gyümölcs és vad van, ólálkodnak ott veszedelmes ragadozók, más törzsek vadászai és felderítői is.

Esteledett, már mindenki a lakomára készülődik, de előtte még egyvalamit muszáj volt megtenni. Eltemetni a halott vadászt, akit még a megsebzett vén mamut taposott halálra.

A lapockacsont ásókkal felásott kis gödörbe a sámán jelenlétében belerakták a színes növényi festékekkel bekent testet, a holt mellé odarakták a kedvenc szerszámait, egy kagylóhéjból készített nyakláncot és a falu totemállatának, a sólyomnak az agyagból kifaragott kis szobrocskáját is a sírba dobták.

A szertartás után a sírt lefedték kövekkel, a sámán eléggé hallucinált állapotban még elugrált egy táncot és a többiekkel együtt elment a temetkezési helytől.

Az egész tábor már a tűz mellett volt, farkaséhesen várták a sült húst és pár perc múlva már hozták is a húsdarabokat, amit a tűzbe tehettek. Az öregek, a vadászok és a többi férfi evett először, utánuk jöttek a nők, és végül a gyerekeknek már csak kis, sovány húsdarabkák maradtak, de szerencsére az egész falu jóllakott.

A tűz körül a vadászok ott mesélték a fiataloknak a sok izgalmas vadászhistóriát, a vének is mondták az ő sztorijaikat, de a gyerekek inkább a fiatal vadászok történeteit hallgatták szívesebben. A nők csak beszélgettek, nevetgéltek, és a lányaikat tanították varrni, fonni, ruhát készíteni, és még más dologra, amit majd a jövőben egy feleségnek tudnia kell.

Mindenki csinálta a saját dolgát, de a törzs az éjszakát békésen töltötte el.

Lai a tűz mellől Mirénének a sátra felé vette az útját. A sátorban csak Miréne volt, más senki.

L.:Itt vagyok Miréne. Mit szeretnél mondani nekem?

M.:Hát, Lai, hogy is mondhatnám el, naptetőzés után az erdőben szedtem a bogyókat a többi asszonnyal, amikor valami furcsa zajt hallottunk a távolban.

L.:Mi lehetett az?

M.:Én nem tudom, de szerintem nem állati hang volt. Nem volt olyan halk, mint egy vadnak a csörtetése.

L.:Akkor te azt mondod, hogy valaki ólálkodott körülöttetek?

M.:Szerintem igen. Azóta mindig azt érzem,hogy valaki folyton figyel, és szorongok is.

L.:Nyugalom, ne szorongj, amíg engem látsz, és addig nem nyugszom, míg abba a bozótbújó leskelődőbe nem teszem a kőbaltám élét.

M.:Köszönöm Lai, hogy megvédesz engem!

Az éjszaka hátralevő részét a sátor biztonságos melegében egymással töltötték.