A mamut nem hagyja magát!

A kőbalta

(1.fejezet/1.rész)

A mamut nem hagyja magát!

Csípős reggeli szél fújt a messzi keletről, ami semmi mást nem hordozott magában, csak a közelgő tél fuvallatát, de nemcsak ezt jelezte a hamarosan elkezdődő fagyokat. A vörösre festett égalja felé egy nagy sereg sarki lúd szárnyalt szabályos V alakban, a fagyosan hideg szél ellenére is csak repültek szakadatlanul.

A lúdcsapat mögött még egy kisebb szalonkaraj is próbálta tartani a tempót, de mivel nem bírják a nagy magasságokat, ezért csak a talajszinthez közel tudtak repülni.

A vándormadarak kecsegtető látványa sem tudta elterelni az extrém körülmények között nevelkedett vadászok figyelmét, akiknek csak egy valami lebegett a szemük előtt, a friss, ropogósra sült vadhús.

Ez a kis vadászcsapat már rengeteg időt töltött a végtelen mocsárvilágban, de még nem találták meg a számukra megfelelő vadat.

Az egyik vadász (Tuk) halkan megszólal:

T.:Hé, Somra!

S.:Mi van?

T.:Már vagy két napnyi messze vagyunk a teleptől,nem hiszem el,hogy nem találunk már valami nyulat,pockot vagy egyéb kicsi morzsákat!!

S.:Nyugi Tuk,majd csak találunk egy jó hájas őzbikát,vagy sánta bölényborjút!

Somra biztató szavai után egy erős vadász (Lai) fülelni kezdett.

T.:Lai,mit hallotál?

L.:Valami nagy mozog ott a gázlónál,ti nem haljátok?

S.:Mi nem.

Eközben a távolban halk trombitálás hangzik el.

T.:Ez az?

L.:Igen! Ez az! MAMUTOK!!

A hatalmas gyapjas állat szava szinte varázsütésre összefogja a vadászbandát, és együtt osonni kezdenek a nádas felé.

T.:Szerintetek jófele megyünk?

L.:Szerintem igen,én innen hallottam a vadakat. Bau, te helyezkedj el jobboldalt, én Tukkal középen leszek, Somra meg Héjaszem meg baloldalról támadjanak.

Lai halk parancsára az egész banda a kívánt formációba állt, és csak várt.

Eközben a tisztáson egy kis csordányi mamut legelte le a láp lédús növényzetét,a maguk kaparta dagonyában fetrengtek,és az öreg platánfák leveleit is szakadatlanul rágcsálták.

A csorda közepén két nagyon fiatal borjú is játszadozott, élvezték a reggeli napkelte lágy fénysugarait és semmi mással nem törődve csak rohangáltak,meg játékosan birkóztak egymással.

Olyan régóta vannak már a tisztáson, hogy az öregek hátán már kócsagok tollászkodtak,és onnan leszállva a mamutok által felkavart vízben keresték a reggeli falatokat.

A feszült várakozás már kora délelőttre nyúlódott át,de amikor Lai látta hogy egy nagyon vén bika próbál kijutni a vízből,azonnal megindította a támadást!

L.:Gyerünk! Mindenki! TÁMADÁS!!

A hirtelen embertámadás az egész csordát felugrasztotta, a kicsik is gyorsan az anyjukhoz szaladtak,és együtt menekültek a fák közé. Az öreg, amelyik a vízből próbált kimászni nem bírta ezt a villámgyors rohamozást, megcsúszott, és törött lábbal a vízbe zuhant.

S.:Mindenki az öregre! Öljük meg!

Az utasítás hallatára az egész csapat körbekerítette a sekély tavacskát, és lándzsa, nyíl és kőzáport zúdítottak a mamutra.

A mamutnak óriási sérüléseket okozott a fegyvereső, de elszántan ellenállt, és egy kis idő múlva vérbe forgó szemekkel visszatámadt.

Az ellentámadás során sikerült egy vadászt agyontaposni, de a roham után kifáradva, életét kilehelve a saras dagonyába zuhant.

A zsákmány felbontása előtt még Lai letakarta az állat szemét, kezébe port vett és azt mondta: ,,A lelked már jobb helyen van.”,és azzal a mozdulattal a levegőbe dobta a port és elővéve frissen pattintott kőbicskáját a mamut lágyékába vágta.

A sikeres vadászat után az egész banda hozzákezdett az 5 tonnányi mamuthús feldarabolásához.

A munkák közepette Tuk hirtelen felkiált.

T.:Hé, gyertek csak!Nézzétek már mit találtam.

S.:Na mi lenne az?

Tuk a mamutnak a combjából egy arasznyi hosszúságú obszidián lándzsahegyet húzott ki.

A furcsa lándzsahegy felfedezőjéhez odamegy Lai.

L.:Ez nem a mi lándzsáinkon volt az biztos.

T.:Honnan veszed?

L.:Mi sosem csináltunk ilyen fekete kőből dárdát! Meg nem ilyen pattintásúak a mi lándzsahegyeink mint ez.

T.:Akkor te tudod milyen,vagy esetleg melyik törzs készítette ezt?

L.:Én nem tudom,de majd kiderítjük.

A mamutból már annyi húst ,,kiamputáltak” hogy csak reszketett a lábuk a rengeteg teher alatt.

L.: Na fiúk,induljunk haza!

A hazaút már sokkal nyugalmasabb,vidámabb és békésebben telt mint az odaút. Mindenki fejében a frissen sült,ropogós mamuthús illúziója lebegett.