A kíméletlen fagy

                                                     (1.fejezet/7.rész)

                                                    A kíméletlen fagy

A Tymbai tábor elpusztítása után sok hét eltelt, a mamutvadászatból jött hús már régen elfogyott, a tábor lakói már felkészültek arra, hogy nyári szállásukat elhagyják, és elinduljanak a hegyekbe, amit az utódaik több száz generáció múlva Kárpátoknak fognak nevezni.

A vadászok látták, hogy már az állatok is készülnek a télre, Bau a napokban látott két óriásszarvas bikát küzdeni egy közeli tisztáson. Minkét bikának széles agancsa volt, terpesztése akkora lehetett, mint két felnőtt ember magassága, de a küzdelem nem céltalan birkózás volt. A közelben egy nagy csoport óriásszarvas tehén legelészett, készek voltak a párzásra. A hosszú csatározás közepette az idősebb bika egy nagydarabot letört a fiatalabbik bika agancsából, a fiatal a párzás lehetőségét elveszítve elbaktatott a csordától. Az idősebb hím meg odament a nőstényekhez, és elkezdte azt a dolgát csinálni, amit még a tél előtt meg kell tenni.

Lai pár napja az erdőben volt vadászni Somrával, amikor megtalálták azt a bokros részt, ahol még pár héttel ezelőtt figyelték meg a barlangi medve anyát és kicsinyeit. Most azonban nem medve volt ott, hanem egy nagy őstulok csorda legelt ott, pár gímszarvas társaságában.

A folyó másik oldalán meg egy kisebb vaddisznókonda is dagonyázott, ez szédületes látvány volt a két vadásznak, de mielőtt Somra ellőtte volna az első nyilát, a fák közül két kardfogú tigris rontott elő, akik az egész csordát a sűrűbe ugrasztották. Lai és Somra még időben felmásztak egy fára, ahonnan látták, hogy a két kardfogú egy őstulok tehenet próbál földre teperni, de nem sikerült nekik, mert előrontott a vezérbika és egyetlen mozdulattal az egyik kardfogút felöklelte az égbe.

A másik már támadt volna, de az egész csorda egyszerre megindult felé, inába szállt a bátorsága, és felöklelt társával együtt visszatakarodtak az erdőbe. A tehén nem kapott nagy sérülést, kisebb karmolásokkal megúszta a támadást.

Laiék tudták, hogy ezekkel az embernyi marmagasságú, 1 méteres szarvterpesztésű, majdnem egy tonnás állatokkal nem lehet csak úgy viccelődni, inkább abbahagyták a vadászatot, és visszatértek a táborba.

A törzs Liyia által megtanulta a bűzős, robbanó kövek használatát, előállításáért Atiya, a sámán felelt.

Egy borús napon Bau és Lai éppen egy őzbakot cserkésztek be, amikor hirtelen havazni kezdett, Lai gyorsan megölte az állatot, és sietve visszamentek a törzshöz.

L.:Itt a nagy hideg!! Hamarosan indulnunk kell!

S.:Gyorsan mindenki készüljön fel, bármikor elindulhatunk!

Eközben Miréne kilép a sátrából a szíve alatt egy gyereket hordozva, odamegy Laihoz és kérdezősködni kezd.

M.:Tényleg itt a fagy? Akkor mi úgy készülünk, hogy már nemcsak nekem van ilyen terhem! Somra Liyiát 

választotta asszonyának, és már neki is adtak gyereket az ősök! Mi lesz, ha az út alatt akar előbújni?

L.:Ne aggódj, hamar odaérünk a hegyekbe! Te meg addig legyél sokat Liyiával, még mindig elég újnak érzi magát.

A távolból oroszlánüvöltés hallatszott, a vadászok a kezükbe vették fegyvereiket, mert tudták, hogy a tél miatt rengeteg állat vándorol el védettebb területekre, és így eltűnik a ragadozók zsákmányának nagy része is. Bátrabbak lesznek és közelebb portyáznak az emberekhez. 

Hirtelen egy hóvihar kerekedett, ami mindenkit a sátrába küldött, az állatok csak tűrték, de már az utolsó nagy növényevő is a hegyekbe ment. Egy csapatnyi bölény leszakadt a csordától és a tábor irányába tévedtek el, amikor az első át akart kelni a folyón, a friss, gyenge jég beszakadt alatta, és hatalmas bömbölés mellett a jéghideg vízbe zuhant, a társai gyorsan vaktában elszaladtak onnan, szerencsétlenül járt társukat meg hagyták meghalni.

A vihar elülte után Laiék látták, hogy a lékbe egy állat esett, ami nem tudott kimászni, és szerencsére meg is halt. Bau odament egy lándzsával a lékhez, megszurkálta az állat tetemét, de észrevette, hogy már kimúlt. Nagy erőlködések után sikerült partra vonszolni a hatalmas bölénytehén tetemét és hozzáláttak a feldolgozásához.

Somra eközben az erdőben portyázott, egy vén égerfa tövében ült, amikor egy neszt hallott a bokrok felől, egy farkas volt az, Somra gyorsan felmászott a legközelebbi ágra, ahonnan az ordas nem tudta elkapni, feladta és visszament a bokrok közé. 

Somra is lemászott a fáról és a farkas nyomába eredt, a nyomokat követve egy fenyőfához ért, ahol rémisztő látvány fogadta, egy anyafarkast támadott meg, aki a kölykeit védte, az üregből négy kicsi szaladt ki, de azonnal vissza is kotródtak az óvóhelyre.

 Az anya rátámadt Somrára, de egy határozott baltaütéssel Somra agyoncsapta a nőstényfarkast, aki erre azonnal kimúlt. 

Benyúlt az üregbe, ahol a legidősebb farkaskölyök a kezének ment, megfogta és kitörte a nyakát, a második még vadabb volt, és ugyanarra a sorsra jutott, mint a bátyja. 

Somra kivett még két kölyköt, akik nem támadtak rá, kicsi lógó füleik még fel se álltak, nagyon aprók voltak. Somra gyorsan bekötözte a szájukat, és a tábor felé indult.

S.:Na hát titeket se jókor szült meg az anyátok!

A két kicsi vacogott a hidegben, de odabújtak Somrához, aki egyből felmelegítette, és a ruhája közé bújtatta őket.