2016. augusztus 8., hétfő

A kíméletlen fagy



                                                     (1.fejezet/7.rész)

                                                    A kíméletlen fagy

A Tymbai tábor elpusztítása után sok hét eltelt, a mamutvadászatból jött hús már régen elfogyott, a tábor lakói már felkészültek arra, hogy nyári szállásukat elhagyják, és elinduljanak a hegyekbe, amit az utódaik több száz generáció múlva Kárpátoknak fognak nevezni.

A vadászok látták, hogy már az állatok is készülnek a télre, Bau a napokban látott két óriásszarvas bikát küzdeni egy közeli tisztáson. Minkét bikának széles agancsa volt, terpesztése akkora lehetett, mint két felnőtt ember magassága, de a küzdelem nem céltalan birkózás volt. A közelben egy nagy csoport óriásszarvas tehén legelészett, készek voltak a párzásra. A hosszú csatározás közepette az idősebb bika egy nagydarabot letört a fiatalabbik bika agancsából, a fiatal a párzás lehetőségét elveszítve elbaktatott a csordától. Az idősebb hím meg odament a nőstényekhez, és elkezdte azt a dolgát csinálni, amit még a tél előtt meg kell tenni.

Lai pár napja az erdőben volt vadászni Somrával, amikor megtalálták azt a bokros részt, ahol még pár héttel ezelőtt figyelték meg a barlangi medve anyát és kicsinyeit. Most azonban nem medve volt ott, hanem egy nagy őstulok csorda legelt ott, pár gímszarvas társaságában.

A folyó másik oldalán meg egy kisebb vaddisznókonda is dagonyázott, ez szédületes látvány volt a két vadásznak, de mielőtt Somra ellőtte volna az első nyilát, a fák közül két kardfogú tigris rontott elő, akik az egész csordát a sűrűbe ugrasztották. Lai és Somra még időben felmásztak egy fára, ahonnan látták, hogy a két kardfogú egy őstulok tehenet próbál földre teperni, de nem sikerült nekik, mert előrontott a vezérbika és egyetlen mozdulattal az egyik kardfogút felöklelte az égbe.
A másik már támadt volna, de az egész csorda egyszerre megindult felé, inába szállt a bátorsága, és felöklelt társával együtt visszatakarodtak az erdőbe. A tehén nem kapott nagy sérülést, kisebb karmolásokkal megúszta a támadást.

Laiék tudták, hogy ezekkel az embernyi marmagasságú, 1 méteres szarvterpesztésű, majdnem egy tonnás állatokkal nem lehet csak úgy viccelődni, inkább abbahagyták a vadászatot, és visszatértek a táborba.
A törzs Liyia által megtanulta a bűzős, robbanó kövek használatát, előállításáért Atiya, a sámán felelt.
Egy borús napon Bau és Lai éppen egy őzbakot cserkésztek be, amikor hirtelen havazni kezdett, Lai gyorsan megölte az állatot, és sietve visszamentek a törzshöz.

L.:Itt a nagy hideg!! Hamarosan indulnunk kell!

S.:Gyorsan mindenki készüljön fel, bármikor elindulhatunk!

Eközben Miréne kilép a sátrából a szíve alatt egy gyereket hordozva, odamegy Laihoz és kérdezősködni kezd.

M.:Tényleg itt a fagy? Akkor mi úgy készülünk, hogy már nemcsak nekem van ilyen terhem! Somra Liyiát 
választotta asszonyának, és már neki is adtak gyereket az ősök! Mi lesz, ha az út alatt akar előbújni?

L.:Ne aggódj, hamar odaérünk a hegyekbe! Te meg addig legyél sokat Liyiával, még mindig elég újnak érzi magát.

A távolból oroszlánüvöltés hallatszott, a vadászok a kezükbe vették fegyvereiket, mert tudták, hogy a tél miatt rengeteg állat vándorol el védettebb területekre, és így eltűnik a ragadozók zsákmányának nagy része is. Bátrabbak lesznek és közelebb portyáznak az emberekhez. 

Hirtelen egy hóvihar kerekedett, ami mindenkit a sátrába küldött, az állatok csak tűrték, de már az utolsó nagy növényevő is a hegyekbe ment. Egy csapatnyi bölény leszakadt a csordától és a tábor irányába tévedtek el, amikor az első át akart kelni a folyón, a friss, gyenge jég beszakadt alatta, és hatalmas bömbölés mellett a jéghideg vízbe zuhant, a társai gyorsan vaktában elszaladtak onnan, szerencsétlenül járt társukat meg hagyták meghalni.

A vihar elülte után Laiék látták, hogy a lékbe egy állat esett, ami nem tudott kimászni, és szerencsére meg is halt. Bau odament egy lándzsával a lékhez, megszurkálta az állat tetemét, de észrevette, hogy már kimúlt. Nagy erőlködések után sikerült partra vonszolni a hatalmas bölénytehén tetemét és hozzáláttak a feldolgozásához.

Somra eközben az erdőben portyázott, egy vén égerfa tövében ült, amikor egy neszt hallott a bokrok felől, egy farkas volt az, Somra gyorsan felmászott a legközelebbi ágra, ahonnan az ordas nem tudta elkapni, feladta és visszament a bokrok közé. 
Somra is lemászott a fáról és a farkas nyomába eredt, a nyomokat követve egy fenyőfához ért, ahol rémisztő látvány fogadta, egy anyafarkast támadott meg, aki a kölykeit védte, az üregből négy kicsi szaladt ki, de azonnal vissza is kotródtak az óvóhelyre.
 Az anya rátámadt Somrára, de egy határozott baltaütéssel Somra agyoncsapta a nőstényfarkast, aki erre azonnal kimúlt. 
Benyúlt az üregbe, ahol a legidősebb farkaskölyök a kezének ment, megfogta és kitörte a nyakát, a második még vadabb volt, és ugyanarra a sorsra jutott, mint a bátyja. 
Somra kivett még két kölyköt, akik nem támadtak rá, kicsi lógó füleik még fel se álltak, nagyon aprók voltak. Somra gyorsan bekötözte a szájukat, és a tábor felé indult.

S.:Na hát titeket se jókor szült meg az anyátok!

A két kicsi vacogott a hidegben, de odabújtak Somrához, aki egyből felmelegítette, és a ruhája közé bújtatta őket.

2016. július 15., péntek

Táborfoglalás



(1.fejezet/6.rész)

Táborfoglalás

Lai és Somra már majdnem egy egész délelőttűk azzal telt, hogy egy gyenge pontot találjanak, egy elszenderedő őrszem tökéletes választás volt nekik. Lai gyorsan odasettenkedett, elővette a baltáját és egy határozott mozdulattal agyoncsapta az őrt, a hullát a lehető leggyorsabban behúzta a bokorba, de szerencsére senki sem vette észre a kis akciót. Somra is kutakodott, kereste a legközelebbi áldozatot, végül észrevett egy harcost, aki egy kőhalom mellett épp lándzsahegyeket pattintott. Hangtalanul odalopódzott, a kőhalom meg a bokrok takarásában, kézhez vette a kését és óvatos lépésekkel az ember felé közeledett. Gyorsan elvágta a torkát, és behúzta a bokorba, ahol még a fejébe szúrta a kést, és egy mozdulattal kettévágta az agyát.

Lai egy kunyhó mögé tudott settenkedni, ahonnan egy nagyon furcsa dolgot vett észre.

Egy nő volt az, egy facölöphöz kötözve, a díszeiről felismerte hogy a saját törzséhez tartozik, látszott rajta hogy rengetegszer bántalmazták, megverték, még egy lándzsavágás is volt a bal vállán.

L.:Meg kell mentenem!

Mondta magában Lai és hirtelen a nőhöz egy hatalmas férfi ment, erőszakosan széttárta a nőnek a lábát, de ő nem hagyta magát, rugdalózott, kiabált, de senki sem hallotta meg. A harcos már kezdte magáévá tenni a nőt, amikor hirtelen a semmiből egy kőbalta repült egyenesen a harcos feje felé. A találat pontos volt, és a harcos holtan a nőre rogyott.

Őr.:Támadnak, harcra mindenki!

A kunyhó mögül előugrott Lai és elordította magát!

L.:Végetek férgek!!

Elővette Somrának az íját, és gyorsan nyilazni kezdte a Tymbaiokat.

Somra is előugrott a bokorból, elővette a mászókarmát, párszor meglendítette a levegőben és egy suhintással két harcost is a halálba küldött. Lai már vagy 10 Tymbait megölt, amikor kifogyott a nyílvesszőkből, elővette a teknőspáncél bunkót és avval aprította tovább az ellenséget.

Őr.:Ezek megölhetetlenek!

A saskarom csak szállt, és szinte kaszálta az ellenséget. Az egyik harcos hirtelen elvágta a mászókaromnak a kötelét és nagy rohammal Somra felé indult, Somra még időben észrevette, gyorsan felmászott egy fára, megvárta még a harcos közel nem jön hozzá, amikor már odaért a nyakába ugrott, kését az ádámcsutkájába mélyesztve végzett a támadóval.
 Lai egy magas sziklahalomnak a tetejére felmászva észrevette, hogy egy furcsa harcos közeledett, tulokbőrt viselve, oldalán valami kövek voltak ráaggatva.

L.:Azok a robbanó kövek!

A sziklahalomra már kezdtek felmászni, gyorsan a bunkóval egy nagyobb követ kifeszített a helyéről, ami gurulása közben rengeteg ellenséget halálra tiport.

Somra még az utolsó ellenségével végzett, amikor a karomnak a fejét megtalálva a tulokbőrös harcos nyomába eredt. Amikor utolérte egy erős mozdulattal a mellkasába vágta a karmot, végső mozdulásként még eldobott egy követ Lai felé, és meghalt. Somra a többi ellenség felé kezdett szaladni,amikor hirtelen elkiabálta magát.

S.:Vigyázz Lai!! Robbanni fog a kő!!

 Lai abban a pillanatban leugrott a kőhalom másik oldalára, egyenesen az egyik harcos nyakába, gyorsan beszakította a koponyáját, és elrejtőzött az erdőben. A kő a halomhoz csapódott és nagy robbanással, és bűzös füstfelhő kíséretével felrobbant. A maradék ellenség már fuldoklott, a mérgező gáztól nem kaptak levegőt, és szépen lassan meghaltak.

Lai a fához kötözött nőhöz ment, a kötelét elvágta és szabadon engedte őt.

L.:Ki vagy, te asszony!

Li.: A nevem Liyia. Köszönöm hogy kiszabadítottál. Már rengeteg évszak óta vagyok a Tymbaiok foglya.

L.:Egy törzsből valók vagyunk, egy a vérünk! Gyere velünk, vissza a táborba!

Li.Elmegyek, fogságom alatt pár trükköt ellestem a Tymbaioktól.

L.:Taníts meg nekünk hogyan kell robbanó követ csinálni!

Li.:Megtanítom!

Az egyik kunyhó felől egy furcsa zajt hallotak. Egy Tymbai harcos még életben maradt, feléjük rohant, de Somra földre terítette, a maradék kötelét felhasználva megkötözte, és a facölöphöz lökte őt.

S.:Most beszélni fogsz féreg, vagy leváglak mint egy vadmalacot!  Ki vagy te???

Tym.:A ti törzsetek gyenge, a Tymbaiok erősek!

S.:Azt mondtam, mi a neved??

Tym.:A nevem Tau! Ti szánalmas mamutgané agyúak nem mertek engem megölni.

S.:Nem is, hasznos leszel még a számunkra! Most eredj, megyünk a táborunkba.

Ta.:Belőlem nem szedtek ki semmit!

L.:Csend már!!

Mondta Lai és egy emberes pofont adott Taunak. Aki erre csöndbe maradt, és a táborig meg sem szólalt.
Hazaérve a törzs az elfogott Tymbait dobálni kezdték, leköpték, és egy fábol készült ketrecbe lökték.

Ta.:Engedj ki! Engedj ki!! Ez a hely állatoknak való.

L.:Olyan állatoknak, mint te!
 
Ta.:Bármit megteszek, csak engedj ki!!

L.:Azok ott az oldaladon robbanó kövek?

Ta.:Igen!

Lai egy mozdulattal kivette a robbanó köveket, és otthagyta Taut a ketrecben.
Az egyik vadász bosszúszomjasan közeledett a ketrec felé.

L.:Mit akarsz csinálni Barash?

Ba.:Most megkapja a mocskos dögje, hogy a fajtája megölte az asszonyomat, és minden gyermekemet.

L.:Még hasznunkra lehet, csak ne öld meg!

Ba.:Rendben Testvér!

A napnyugta az elfogott Tymbait bosszúszomjas öklökkel és megszégyenítő alázkodásokkal köszöntötte.

2016. július 5., kedd

A kegyetlen vadon



1.fejezet/5.rész)

A kegyetlen vadon

Lai és Somra már elég mélyen behatoltak az erdő sűrűjébe. Minden lépésüket óvatosan, tervezetten tették, mert tudták, hogy az ilyen rengetegekben sosincsenek egyedül. Bármikor rájuk támadhat valami állat, ezért állandóan résen voltak, és mindig kézközelben tartották fegyvereiket.
Egy régi orrszarvúcsapás mentén haladtak, figyelve minden egyes mozdulatra, mert lehet, hogy nemcsak ők használják ezt az utat. Kis idő múlva egy kisebb folyóhoz értek, a partja tele volt rengeteg ehető növénnyel, amit gyorsan ki is használtak. Már javába ették a vadepret, kökényt, meg egyéb gyümölcsöt, amikor hirtelen ordítás jön a sűrű felől.

L.:Hallottad?

S.:Igen, ez mi volt?

L.:Ha jól hallottam, akkor ez egy medve volt.

S.:Gyorsan, másszunk fel egy fára!

Somra szavai után mindketten felmásztak egy magas gyertyánfára. Kis idő múlva meg jelent egy hatalmas és éhes barlangi medve.

L.:Nézd, milyen nagy. Óriási!
 
S.: És éhes!

Hirtelen három bocs ugrott ki egy szamócabokor alól.

L.:Kicsinyei vannak!

S.:Most még veszedelmesebb, mint általában! A kicsinyei védelmében bármire képes!

L.:Még egy kardfogút és képes megölni értük!

A medvemama a folyópartnál állt, és egy döglött lazacnak a tetemét próbálta felnyitni, az egyik bocs odafutott a halhoz, és a kiröppenő ikrákat szedegette össze. A másik két bocs meg egymást üldözve a sekély part menti vízbe szaladtak, és ott játszadoztak. Látszólag béke honolt az erdőben, de Laiék tudták, hogy bármilyen ragadozó szívesen enne egy kis mackóhúst.
Lainak és Somrának teljes csöndben sikerült lemászni a fáról, és ugyanolyan nesztelenséggel elmenni a parttól.
S.:Ez meleg helyzet volt!

Suttogták egymás közt!

L.:A barlangi medve mamánál már csak egy felajzott mamutbika veszélyesebb!

S.:Az biztos!

Az erdőben továbbhaladva hirtelen arra lettek figyelmesek, mintha valami döntené ki a fákat.

L.:Ezek mamutok! Az erdőben keresnek maguknak élelmet!

S.:Már a pusztán sincs nekik növény, a tél már közeleg!

A zaj forrása felé indulva kiértek az erdőből egy füves tisztásra, amin keresztülhaladva egy folyamnak a partjához értek. Látták, hogy a túlparton rengeteg vadló, rénszarvas és bölény halad a folyót követve, még egy mamutcsalád is velük tartott.

L.:Ezek  a nagy síkság felől jönnek, itt elviselhetőbb a tél, mint lent.

S.:Jó lenne egy bölényborjút elejteni onnan!

L.:Majd ha a gázlón átkelnek! Majd csak akkor.

Lai és Somra az állatokat követve egy sekély átkelőhöz értek, ahol a bokrok közé bújva megvárták, míg a csorda átkel!

L.:Nézd! Valami a másik oldalon közeledik feléjük!

S.:Látom, valami ott nagyon lapul, biztos egy oroszlán.

Az átkelő csorda látványa egy falka barlangi oroszlán csalogatott elő a pihenőhelyükről,
már egy idős nőstény elkezdett lopakodni feléjük, amikor a többiek is követni kezdték őt. Eközben egy vén, sánta bölénybika elbaktatott a csordától, és legelészni kezdett. Az oroszlánok csak erre vágytak, gyorsan körbevették az állatot, és egy óvatlan pillanatban az idős nőstény ráugrott, de nem tudta földre teperni a bölényt. Harapdálni kezdte, de a nyakához nem tudott hozzá férni. Hirtelen megjelent a nőstényeknél sokkal erősebb hím oroszlán, és a bölény torkát megragadna azonnal földre küldte az állatot.
Az egyik nőstény gyorsan a fekvő állat torkának ugrott, megragadta a nyakát, a bika rugdalózásokkal próbált megszabadulni az oroszlánoktól, de már nem tudott felállni többé. Egy végsőt harapott még a torkán, és a bölény megdöglött. A falka hozzáláthatott az evéshez.
A bölénygyilkosság kicsit megugrasztotta a lovakat, de gyorsan áttudott kelni minden állat.

L.:Egy rén közeledik felénk! Gyorsan az íjat!

Somra gyorsan odaadta Lainak az íjat, Lai célzott és egy fejbelövéssel leterítette az állatot.

L.:Gyorsan, húzd be ide!

S.: A rén még fiatal, könnyen fel tudjuk szedni belőle, ami fontos nekünk!

L.: Szedd ki a zsírját, jó lesz gyújtósnak. A húst majd én viszem.

S.:De miért nem most esszük meg?

Lai a lakmározó oroszlánok felé mutatott.

L.:Az egész falka oda fog menni a dögre, meg még rengeteg más fenevad. Bármikor kiszagolhatnak minket!

A szarvasból még kiszedték a java húsát, zsírját, meg gyorsan megnyúzták, és sietve tovább mentek. A folyótól eltávolodva újra bevették magukat az erdőbe, embernyomokat kerestek, mert tudták, hogy ez már nem az ő vadászterületük. Somra egy fára felmászva különös dolgot vett észre.

S.:Füst! Ott van a tábor!

Lai gyorsan felmászott, és együtt figyelték a füstoszlopot!

L.:Ez egy Tymbai tábor. Lehet látni, hogy a tábor szélén fel van állítva egy mamutkoponya, ez az ő jelük.

S.:Rengetegen lehetnek, legyünk óvatosak!

Halk mozdulatokkal lejöttek a fáról, és lopakodni kezdtek a tábor felé. Hangtalan léptekkel mozogtak, mert bárhonnan rájuk támadhattak. Hirtelen két Tymbai harcos jelent meg az ösvényen, egymással beszélgetve nem vették észre a két lopakodó vadászt.
 Somra gyorsan az egyik harcos háta mögé került, és egy hirtelen mozdulattal átszúrta a nyakát, a másik már támadt volna, de még mielőtt Somrát letámadta volna, Somra gyorsan elvágta a torkát, és vérbe fúlva Somra mellé esett össze.

L.:Bújj vissza a bozótba! Mindjárt a tábornál leszünk! Tartogasd az erődet!

A tábor már nagyon közel volt hozzájuk, csak az alkalmas pillanatra vártak, hogy lecsapjanak a Tymbaiokra.

2016. június 30., csütörtök

Az útra készülve



1.fejezet/4.rész)

Az útra készülve

A tábortűznél ülő vadászok semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra hogy bármikor visszatámadhatnak a Tymbaiok. Lai felállt a tűz mellől és a sámánhoz ment.

L.:Óóó nagy sámán! Kérlek segíts nekünk!Tymbaiok támadtak meg minket!

A sámán kicsit kábultan visszaszól.
A.: Az lehetetlen! Mind elveszett a nagy árvíz idején!

L.:Hát akkor mégse!

A.:A Tymbaiok egy nagyon erős törzs, büdös robbanó kövekkel támadnak, de azonkívül annyian vannak mint bölényen a légy!

L.: Most nem támadtak ilyen kövekkel. Óóó nagy sámán, nem tudsz valami varázsszert, vagy valami bűbájt, ami segít nekünk??

A.: Majd akkor gyere vissza, mikor tetőzik a hold. Addigra kész lesz a szer! És most menj, kántálni fogok a szellemeknek!

Lai Atiyanak a sátrából kilépve visszament a vadászokhoz.

L.: Fiúk, mivel ez a mamut még egy hétig ellát minket hússal, ezért most inkább ne a vadakat figyeljük, hanem azt, hogy ha jönnek a Tymbaiok, akkor megtudjuk védeni a tábort!

B.:De ha itt megvárjuk őket, ki tudja, hogy mennyien fognak ránk támadni! 

L.:Ez igaz!

S.:Szerintem küldjünk oda valakit, aki felkutatja nekünk a terepet, és közben egy kicsit megritkítja őket.

L.:Én elmegyek!

S.:Bátor harcos vagy Lai! Én is veled tartok!

B.:És velünk mi legyen?

L.:Ti távollétünkben védelmezitek a tábort!

B.: Jól van, de kértél már segítséget a sámántól?

L.:Előbb voltam a sámánnál te tulokfej! Holdtetőre kész lesz a varázsszer!

S.:Akkor azt ketten fogjuk meginni!

A délután hátralevő részét a tűz mellett töltötték, ahol a fegyvereiket javították, fejlesztették, meg újakat is csináltak.

Holdtöltekor az egész tábor néma és üres volt, a távolból tisztán lehetett hallani egy farkasfalka vonyítását, de néha egy kicsi hiénakacaj is belerondított. Ebből Lai azt köveztette le, hogy a hiénák már megint ingyen ebédet akarnak szerezni, de a farkasok ellen nehéz lesz.

A fülelés után Lai és Somra Atiyanak a sátrába mentek, hogy magukhoz vegyék a varázsszert.
A.:Nagy vadászok! Kész van!

L.: Hozzad, Nagy Sámán!

A különböző állatvérekből elkészült kotyvalékot Atiya a vadászok elé viszi.
A.: Lai, először te nyelj belőle!

Lai egy hatalmasat kortyolt .

L.:Ez mamuthúgy ízű!!

A.:Nemcsak az van benne! Somra, most te jösz!

A kotyvalék másik felét szorgalmasan lenyelte, és mindketten szédülve, kómásan a földre esnek.

A.:A szellemek veletek vannak.

A sámán kacaja után a két vadász mély kábulatba zuhant, egy kis idő múlva Somra feltápászkodott.

A.:Mond mit láttál!!

S.:Az egész terület lángolt, minden, ami mozog, és ami nem mozgott az is lángolt, de elgurult előttem egy fekete kő, ami nem égett és én mentem utána, de nem tudtam elérni. Aztán valamilyen szellemek támadtak rám, már épphogy elértek volna engem, hirtelen megjelent egy fehéren izzó sólyom, aminek a szeme olyan fekete volt, mint az éj, karmai akkorák voltak, mint egy medvekarom és egy hatalmas ordítással elkergette a szellemeket.

A.:A szemed éles, ügyesen mászol fel mindenhova! Olyan a tested, és a lelked, mint egy sólyom! Szabadságra vágyik, de ha kell, segít mindenkinek, Somra! Légy olyan, mint a sólyom!! 

Lai is felébredt a kábulatból.

A.:Mond Lai, mit láttál!

L.:Mindenhol jég volt, minden megfagyott, még az állatok is csak egy helyben álltak, semmi sem mozdult, de én tudtam menni. Amikor a táborhoz értem, egy kardfogú jött ki onnan és elém állt. Teljesen vörös volt, a szemei úgy izzottak, mint a friss parázs, a fogai jégből voltak, és a testét sárgán fénylő csíkok díszítették. Néhány pillanatig néztük egymást, utána rám támadt, és a földre szorított. Már majdnem megölt volna, de jött egy mamut és az agyarával lelökte rólam a kardfogút. Azután felálltam, szemtől szembe voltam a mamuttal és az állat hagyta, hogy a kezét az ormányára tegyem.

A.:Somrának a látomásában egy sólyom volt, a tiédben meg egy kardfogú, és egy mamut. A mamut erős, hatalmas, vezeti a csordáját, mint te! A kardfogú pedig bátor, harcias, vadászatra termett, az ellenségeivel szemben kegyetlen. Rád mindkét állat igaz! Lai! Légy egyszerre mindkét állat! Készen álltok a harcra, menjetek, győzzétek le a Tymbaiokat!

Atiyanak a sátrából kilépve Somra ezt mondja Lainak.

S.: Régóta vadászunk együtt Lai, minden egyes lépését ismerjük a másiknak, szinte testvérek vagyunk!

L.: Igen,Somra! Olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél!

Lai hirtelen karon fogja Somrát, és ezt mondja.

L.:Együtt fogjuk megvédelmezni a törzset, az életünk árán is!

S.:Az életünk árán is.

És azzal a mozdulattal lefejelték egymást, és elindultak a fegyvereikért.

Somra hozta a kardfogú kését, íjat, nyilat, meg egy saskarmokból készített mászókarmot.
Lai a baltáját, pár lándzsát,teknőspáncélból készített bunkót, és egy zsákok hozott magával. 

A hajnali nap fényében, a tábor szélén találkozott a két vadász, rejtőszínezetbe festve, a fegyvereikkel együtt, az első állathangra várva. Egy távoli rókavonyítás hallatára bevették magukat a prehisztorikus erdő sűrűjébe.