(1.fejezet/7.rész)
A kíméletlen fagy
A Tymbai
tábor elpusztítása után sok hét eltelt, a mamutvadászatból jött hús már régen
elfogyott, a tábor lakói már felkészültek arra, hogy nyári szállásukat
elhagyják, és elinduljanak a hegyekbe, amit az utódaik több száz generáció
múlva Kárpátoknak fognak nevezni.
A vadászok
látták, hogy már az állatok is készülnek a télre, Bau a napokban látott két
óriásszarvas bikát küzdeni egy közeli tisztáson. Minkét bikának széles agancsa
volt, terpesztése akkora lehetett, mint két felnőtt ember magassága, de a
küzdelem nem céltalan birkózás volt. A közelben egy nagy csoport óriásszarvas
tehén legelészett, készek voltak a párzásra. A hosszú csatározás közepette az
idősebb bika egy nagydarabot letört a fiatalabbik bika agancsából, a fiatal a
párzás lehetőségét elveszítve elbaktatott a csordától. Az idősebb hím meg
odament a nőstényekhez, és elkezdte azt a dolgát csinálni, amit még a tél előtt
meg kell tenni.
Lai pár
napja az erdőben volt vadászni Somrával, amikor megtalálták azt a bokros részt,
ahol még pár héttel ezelőtt figyelték meg a barlangi medve anyát és kicsinyeit.
Most azonban nem medve volt ott, hanem egy nagy őstulok csorda legelt ott, pár
gímszarvas társaságában.
A folyó
másik oldalán meg egy kisebb vaddisznókonda is dagonyázott, ez szédületes
látvány volt a két vadásznak, de mielőtt Somra ellőtte volna az első nyilát, a
fák közül két kardfogú tigris rontott elő, akik az egész csordát a sűrűbe
ugrasztották. Lai és Somra még időben felmásztak egy fára, ahonnan látták, hogy
a két kardfogú egy őstulok tehenet próbál földre teperni, de nem sikerült
nekik, mert előrontott a vezérbika és egyetlen mozdulattal az egyik kardfogút
felöklelte az égbe.
A másik már
támadt volna, de az egész csorda egyszerre megindult felé, inába szállt a
bátorsága, és felöklelt társával együtt visszatakarodtak az erdőbe. A tehén nem
kapott nagy sérülést, kisebb karmolásokkal megúszta a támadást.
Laiék
tudták, hogy ezekkel az embernyi marmagasságú, 1 méteres szarvterpesztésű,
majdnem egy tonnás állatokkal nem lehet csak úgy viccelődni, inkább abbahagyták
a vadászatot, és visszatértek a táborba.
A törzs
Liyia által megtanulta a bűzős, robbanó kövek használatát, előállításáért
Atiya, a sámán felelt.
Egy borús
napon Bau és Lai éppen egy őzbakot cserkésztek be, amikor hirtelen havazni
kezdett, Lai gyorsan megölte az állatot, és sietve visszamentek a törzshöz.
L.:Itt a
nagy hideg!! Hamarosan indulnunk kell!
S.:Gyorsan
mindenki készüljön fel, bármikor elindulhatunk!
Eközben
Miréne kilép a sátrából a szíve alatt egy gyereket hordozva, odamegy Laihoz és
kérdezősködni kezd.
M.:Tényleg
itt a fagy? Akkor mi úgy készülünk, hogy már nemcsak nekem van ilyen terhem! Somra
Liyiát
választotta asszonyának, és már neki is adtak gyereket az ősök! Mi lesz,
ha az út alatt akar előbújni?
L.:Ne
aggódj, hamar odaérünk a hegyekbe! Te meg addig legyél sokat Liyiával, még
mindig elég újnak érzi magát.
A távolból
oroszlánüvöltés hallatszott, a vadászok a kezükbe vették fegyvereiket, mert
tudták, hogy a tél miatt rengeteg állat vándorol el védettebb területekre, és
így eltűnik a ragadozók zsákmányának nagy része is. Bátrabbak lesznek és
közelebb portyáznak az emberekhez.
Hirtelen egy hóvihar kerekedett, ami
mindenkit a sátrába küldött, az állatok csak tűrték, de már az utolsó nagy
növényevő is a hegyekbe ment. Egy csapatnyi bölény leszakadt a csordától és a
tábor irányába tévedtek el, amikor az első át akart kelni a folyón, a friss,
gyenge jég beszakadt alatta, és hatalmas bömbölés mellett a jéghideg vízbe
zuhant, a társai gyorsan vaktában elszaladtak onnan, szerencsétlenül járt
társukat meg hagyták meghalni.
A vihar
elülte után Laiék látták, hogy a lékbe egy állat esett, ami nem tudott
kimászni, és szerencsére meg is halt. Bau odament egy lándzsával a lékhez, megszurkálta
az állat tetemét, de észrevette, hogy már kimúlt. Nagy erőlködések után
sikerült partra vonszolni a hatalmas bölénytehén tetemét és hozzáláttak a
feldolgozásához.
Somra
eközben az erdőben portyázott, egy vén égerfa tövében ült, amikor egy neszt hallott
a bokrok felől, egy farkas volt az, Somra gyorsan felmászott a legközelebbi
ágra, ahonnan az ordas nem tudta elkapni, feladta és visszament a bokrok közé.
Somra is lemászott a fáról és a farkas nyomába eredt, a nyomokat követve egy
fenyőfához ért, ahol rémisztő látvány fogadta, egy anyafarkast támadott meg,
aki a kölykeit védte, az üregből négy kicsi szaladt ki, de azonnal vissza is
kotródtak az óvóhelyre.
Az anya rátámadt Somrára, de egy határozott baltaütéssel
Somra agyoncsapta a nőstényfarkast, aki erre azonnal kimúlt.
Benyúlt az üregbe,
ahol a legidősebb farkaskölyök a kezének ment, megfogta és kitörte a nyakát, a
második még vadabb volt, és ugyanarra a sorsra jutott, mint a bátyja.
Somra kivett
még két kölyköt, akik nem támadtak rá, kicsi lógó füleik még fel se álltak,
nagyon aprók voltak. Somra gyorsan bekötözte a szájukat, és a tábor felé
indult.
S.:Na hát
titeket se jókor szült meg az anyátok!
A két kicsi
vacogott a hidegben, de odabújtak Somrához, aki egyből felmelegítette, és a
ruhája közé bújtatta őket.
