Az útra készülve

1.fejezet/4.rész)

Az útra készülve

A tábortűznél ülő vadászok semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra hogy bármikor visszatámadhatnak a Tymbaiok. Lai felállt a tűz mellől és a sámánhoz ment.

L.:Óóó nagy sámán! Kérlek segíts nekünk!Tymbaiok támadtak meg minket!

A sámán kicsit kábultan visszaszól.

A.: Az lehetetlen! Mind elveszett a nagy árvíz idején!

L.:Hát akkor mégse!

A.:A Tymbaiok egy nagyon erős törzs, büdös robbanó kövekkel támadnak, de azonkívül annyian vannak mint bölényen a légy!

L.: Most nem támadtak ilyen kövekkel. Óóó nagy sámán, nem tudsz valami varázsszert, vagy valami bűbájt, ami segít nekünk??

A.: Majd akkor gyere vissza, mikor tetőzik a hold. Addigra kész lesz a szer! És most menj, kántálni fogok a szellemeknek!

Lai Atiyanak a sátrából kilépve visszament a vadászokhoz.

L.: Fiúk, mivel ez a mamut még egy hétig ellát minket hússal, ezért most inkább ne a vadakat figyeljük, hanem azt, hogy ha jönnek a Tymbaiok, akkor megtudjuk védeni a tábort!

B.:De ha itt megvárjuk őket, ki tudja, hogy mennyien fognak ránk támadni! 

L.:Ez igaz!

S.:Szerintem küldjünk oda valakit, aki felkutatja nekünk a terepet, és közben egy kicsit megritkítja őket.

L.:Én elmegyek!

S.:Bátor harcos vagy Lai! Én is veled tartok!

B.:És velünk mi legyen?

L.:Ti távollétünkben védelmezitek a tábort!

B.: Jól van, de kértél már segítséget a sámántól?

L.:Előbb voltam a sámánnál te tulokfej! Holdtetőre kész lesz a varázsszer!

S.:Akkor azt ketten fogjuk meginni!

A délután hátralevő részét a tűz mellett töltötték, ahol a fegyvereiket javították, fejlesztették, meg újakat is csináltak.

Holdtöltekor az egész tábor néma és üres volt, a távolból tisztán lehetett hallani egy farkasfalka vonyítását, de néha egy kicsi hiénakacaj is belerondított. Ebből Lai azt köveztette le, hogy a hiénák már megint ingyen ebédet akarnak szerezni, de a farkasok ellen nehéz lesz.

A fülelés után Lai és Somra Atiyanak a sátrába mentek, hogy magukhoz vegyék a varázsszert.

A.:Nagy vadászok! Kész van!

L.: Hozzad, Nagy Sámán!

A különböző állatvérekből elkészült kotyvalékot Atiya a vadászok elé viszi.

A.: Lai, először te nyelj belőle!

Lai egy hatalmasat kortyolt .

L.:Ez mamuthúgy ízű!!

A.:Nemcsak az van benne! Somra, most te jösz!

A kotyvalék másik felét szorgalmasan lenyelte, és mindketten szédülve, kómásan a földre esnek.

A.:A szellemek veletek vannak.

A sámán kacaja után a két vadász mély kábulatba zuhant, egy kis idő múlva Somra feltápászkodott.

A.:Mond mit láttál!!

S.:Az egész terület lángolt, minden, ami mozog, és ami nem mozgott az is lángolt, de elgurult előttem egy fekete kő, ami nem égett és én mentem utána, de nem tudtam elérni. Aztán valamilyen szellemek támadtak rám, már épphogy elértek volna engem, hirtelen megjelent egy fehéren izzó sólyom, aminek a szeme olyan fekete volt, mint az éj, karmai akkorák voltak, mint egy medvekarom és egy hatalmas ordítással elkergette a szellemeket.

A.:A szemed éles, ügyesen mászol fel mindenhova! Olyan a tested, és a lelked, mint egy sólyom! Szabadságra vágyik, de ha kell, segít mindenkinek, Somra! Légy olyan, mint a sólyom!! 

Lai is felébredt a kábulatból.

A.:Mond Lai, mit láttál!

L.:Mindenhol jég volt, minden megfagyott, még az állatok is csak egy helyben álltak, semmi sem mozdult, de én tudtam menni. Amikor a táborhoz értem, egy kardfogú jött ki onnan és elém állt. Teljesen vörös volt, a szemei úgy izzottak, mint a friss parázs, a fogai jégből voltak, és a testét sárgán fénylő csíkok díszítették. Néhány pillanatig néztük egymást, utána rám támadt, és a földre szorított. Már majdnem megölt volna, de jött egy mamut és az agyarával lelökte rólam a kardfogút. Azután felálltam, szemtől szembe voltam a mamuttal és az állat hagyta, hogy a kezét az ormányára tegyem.

A.:Somrának a látomásában egy sólyom volt, a tiédben meg egy kardfogú, és egy mamut. A mamut erős, hatalmas, vezeti a csordáját, mint te! A kardfogú pedig bátor, harcias, vadászatra termett, az ellenségeivel szemben kegyetlen. Rád mindkét állat igaz! Lai! Légy egyszerre mindkét állat! Készen álltok a harcra, menjetek, győzzétek le a Tymbaiokat!

Atiyanak a sátrából kilépve Somra ezt mondja Lainak.

S.: Régóta vadászunk együtt Lai, minden egyes lépését ismerjük a másiknak, szinte testvérek vagyunk!

L.: Igen,Somra! Olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél!

Lai hirtelen karon fogja Somrát, és ezt mondja.

L.:Együtt fogjuk megvédelmezni a törzset, az életünk árán is!

S.:Az életünk árán is.

És azzal a mozdulattal lefejelték egymást, és elindultak a fegyvereikért.

Somra hozta a kardfogú kését, íjat, nyilat, meg egy saskarmokból készített mászókarmot.

Lai a baltáját, pár lándzsát,teknőspáncélból készített bunkót, és egy zsákok hozott magával. 

A hajnali nap fényében, a tábor szélén találkozott a két vadász, rejtőszínezetbe festve, a fegyvereikkel együtt, az első állathangra várva. Egy távoli rókavonyítás hallatára bevették magukat a prehisztorikus erdő sűrűjébe.

A leselkedő nyomában

(1.fejezet/3.rész)

A leselkedő nyomában

Másnap reggel a tegnapi mamutlakoma maradékainak eltakarítása közben a távolból hiénák és toportyánok közeledtek a tábor felé, de az emberek nem tőlük félnek, hanem attól hogy ezek a sunyi dögevők nagyobb ragadozókat csalogatnak a táborhely felé

. Az egyik vadász fogott egy íjat és pár nyílvesszőt, az első nyílnak a hegyét a lobogó tűzbe tartotta, megvárta még lángra kap és ahogy felemelte már a hiénák felé lőtte el az égő nyilat.

Mikor a vessző földre ért, a dögevők szétfutottak, de hamar megálltak, és még jobban az emberek felé közeledtek.

 A vadász gyorsan összehívott annyi embert amennyit csak tudott, és gyorsan a közeledő hiénákat kavics meg kőzáporral köszöntötték.

Az embereknek sikerült elűzni a dögevőket, és így visszatérhettek az eddigi tennivalóikhoz.

Lai Mirénének a sátrától kilépve azonnal a már ébren lévő vadászok felé indult. Amikor odaért elkezdett beszélni.

L.:Emberek! Az asszonyoktól azt hallottam, hogy amikor tegnap bementek az erdőbe gyűjtögetni, valaki megleste őket! Nem tudjátok ki volt az?

S.:Mi biztos nem voltunk! Mert mindegyikünk akkor már a tábortűznél volt, legalább is én így tudom. Nem így van, fiúk?

Az összes vadász egyszerre bólogatott.

L.:Ha egyikőtök se volt, akkor nem lehetett véletlenül az egyik sunyi fiúgyerek?

S.: Az összes gyerek elküldtük azokhoz az asszonyokhoz, akik a húst dolgozták fel, hogy segítsenek nekik. De nem lehetett véletlenül róka vagy valamilyen más dög?

L.:Nekem Miréne azt mondta, hogy ez túl hangos volt rókának.

S.:Akkor ez más nem lehetett, csak az amitől még mi is félünk.

L.: Én is ettől tartok! 

Hirtelen a semmiből egy fiú fut eszeveszetten a vadászokhoz.

Fi.: Idegen vadászokat láttam!

L.:Hol?

Fi.: Ott lent a tulokgázlónál.

L.: Mennyien voltak?

Fi.: Hárman, négyen vagy akár többen is lehettek.

L.:Láttál valami különlegeset rajtuk? 

Fi.:A arcuk kék színű volt.

S.:Akkor ezek nem lehettek mások, mint Tymbaiok.

L.:Nem hiszem el! A Tymbaiok nagyon megritkultak a nagy árvíz idején!

S.:Akkor ezek szerint mégsem. Egy régi ellenség visszajött!!

L.:Gyorsan menjünk a gázlóhoz, mindenki hozza a fegyverét!

A vadászok gyorsan összeszedték a fegyvereiket, Lai is magához vett egy íjat, pár nyílvesszőt meg a kőbaltáját és szélsebesen a gázló vették az irányt. 

Az erdőn csendben átjutva Somra valami furcsát vett észre, a mellettük magasodó domboldalon egy gyapjas orrszarvú bika feszülten néz a gázló irányába, hiába nem rájuk figyel, de a vadászok tudják, hogy egy orrszarvút mégy egy apró nesz is képes feldühíteni, és akkor aztán kő kövön nem marad.

Az orrszarvúbikát otthagyva a csapat gyorsan beveszi magát a sűrű bozótosba, és onnan közelednek a gázló felé.

Hirtelen Bau a gázló felé mutat.

B.:Ott vannak!

L.:Tényleg! Ráadásul nyolcan vannak, de ezek csak könnyű harcosok, gyorsan elbánunk velük.

B.:Csak óvatosan! Ki tudja, lehet hogy valahol tartalék embereket hagytak?

L.:Ez is igaz! Csak óvatosan fiúk, hagyjuk, hogy ők közeledjenek felénk.

A parancsot hallva Somra gyorsan elrejtőzött egy fa lombjai közé, kezében a kardfogú tigris fogból készített késével.

A bozótoson keresztülvezetett egy ösvény, és a körül elrejtőzve várták az ösvényen áthaladó Tymbaiokat.

L.:Ssss, már itt vannak! Suttogta Lai a többieknek!

Az úton haladó Tymbai harcosok még a gázló túlsó oldalán voltak, de miután átkeltek, egy hatalmas csataordítással vágtak neki a bozótnak.

Az egyik ember közel megy az egyik fához, Somra szempillantásnyi idő alatt leugrik, és a késsel egy pillanat alatt átszúrja a harcosnak a torkát.

S.:TÁMADÁÁS!!

Mindenki kiugrik a bozótból és a Tymbaiokra támadnak! Lai gyorsan előveszi az íját, és gyorsan két harcost lenyilaz, Bau egy másiknak a fejét a lándzsájával átszúrja, Somra pedig a fa segítségével újra felugrik a levegőbe, és az egy Tymbai harcos nyakába ugorva gyorsan kitekeri a nyakát.

L.:Vigyázat, mindjárt megfújja a tülköt!

Lai még eltudott lőni egy nyilat, de már késő volt, a harcos hívta a többi embert, de figyelmetlensége miatt a nyíl átszúrta a fejét, és holtan rá esett a tülökre, ami összetört.

B.:Vigyázat,jönnek!

Egy nagy csapat harcos futott feléjük, de Lai elkiáltotta magát.

L.:Mindenki félre, itt van!

Hirtelen a bozótosból előrontott az orrszarvúbika és teljes sebességgel belerontott a harcosokba. A harcosok felét halálra taposta, és felöklelte. Lai is lőtte folyamatosan a nyilakat, az ellenség csak hullott.

Az orrszarvú, amikor már elfogyott a Tymbai harcos, Laiék felé rohant minden dühével.

L.:Gyorsan, félre mindenki!

A négy tonnás gyapjas felbőszült hústömeg amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is futott.

Lai még gyorsan kitekerte egy halálán lévő Tymbainak a nyakát, és a többiekre nézett.

L.:Ez kemény küzdelem volt! Ha nem jött volna ez az orrszarvú, akkor meghaltunk volna.

S.:Az biztos. Menjünk vissza a táborba, és pihenjünk!

L.:Jól van, én úgy érzem hogy még ezek vissza fognak térni!

S.:Hát, akkor meg még több emberrel fogjuk visszaverni őket!

L.:Remélem, hogy így lesz!

A táborba visszatérő vadászokat a törzs frissen sült mamuthússal várta.

Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

(1.fejezet/2.rész)

Tábortűz körül jó csak igazán az élet.

A sikeres vadászatról visszatért férfiakat először a gyerekek köszöntötték, előrerohantak és csak csodálkoztak a rengeteg mamuthús látványában. Az asszonyok is kiléptek a bőrből készített sátrakból, fogták a bentről hozott kovaköveket és a tűz felé igyekeztek. A férfiak lerakták nehéz terhüket és a húst a nőkre bízták.

Lai odakiabált az asszonyának.

L.:Miréne,hol vagy?

M.:Itt vagyok,mennyi húst hoztatok?

L.:Rengeteget,ebből a törzs akár két hétig is kihúzza majd.

M.:Az szép,és hol kaptátok el a vadat?

L.:Hát elég messze, a nagy folyónál, tudod, aminek a közelében hatalmas mocsár fekszik.

M.:Aha,a puha mocsári zöldtől jól fejlődnek az állatok,és a húsúk is jó finom lesz tőlük.

L.:Hát, az biztos! Ezért hoztunk ennyit belőle. A fiúkkal jól összetudtunk dolgozni és így sikerült is, na persze a vezetésem alatt.

M.:Jaj, Lai,mindig is tudtam, hogy nagyon jó vadász vagy. Este beszélni szeretnék veled.

L.:Rendben.

A beszélgetést abbahagyva Miréne visszament a többi asszonyhoz,Lai pedig az öreg vadászok ülőhelye felé vette az irányt.

Már majdnem odaért, amikor a sámán (Atiya) megállította őt.

A.:Nagy vadász,merre vezettek téged a szellemek?

L.:Hát, nagy sámán,jó helyekre is vezettek engemet az ősök. Rengeteg állatot hajtottak a dárdám és a nyílhegyem felé.

A.:Az csak jó,nagy vadász! Az éjszaka megünnepeljük a nagy vadászat sikerességét, már összeszedtem a növényeket, amik jól jönnek majd az este.

L.:Rendben, nagy sámán! Kérd az ősök szellemét, hogy jól mulassunk az éjszaka.

A.:Úgy lesz!

Lai a sámántól frissen szabadulva futni kezdett, és meg nem állt, amíg a vénekhez nem ért.

Amikor odaért az öregekhez, azok megfordultak és megszólal az egyik.

Öreg.:Ha elég húst szereztél,akkor lehet, hogy lenézünk majd a tűzetek köré, de addig is hozzatok ide csak egy jó nagy adag mamutsültet!

Kicsit megdöbbenve érte az utasítás, de a véneknek a parancsára mindenkinek hallgatni kell. A hússzállítás után Lai már senkivel nem foglalkozott csak járta a sátrak közti kitaposott utat, és csak nézelődött. Látta a távolból, hogy az asszonyok hogyan dolgozzák fel a rengeteg mamuthúst a tűz körül. A tábor mellett elhaladó folyó partján gyerekek játszottak, fogócskáztak, nevetgéltek, élvezték a felelősségmentes életet. Pár fiú közvetlenül a folyóparton kihegyezett fadárdákkal halászni próbáltak, de pár pontyon és keszegen kívül semmi más nem került a fadárdákra.

A tábor körül a folyón kívül még egy hatalmas erdő is volt, tele vaddal, gyümölccsel, minden földi jóval, amit csak az ember kívánhat. Számtalanszor járt már abban az erdőben, de mindenki tudta, hogy abban a rengetegben nemcsak gyümölcs és vad van, ólálkodnak ott veszedelmes ragadozók, más törzsek vadászai és felderítői is.

Esteledett, már mindenki a lakomára készülődik, de előtte még egyvalamit muszáj volt megtenni. Eltemetni a halott vadászt, akit még a megsebzett vén mamut taposott halálra.

A lapockacsont ásókkal felásott kis gödörbe a sámán jelenlétében belerakták a színes növényi festékekkel bekent testet, a holt mellé odarakták a kedvenc szerszámait, egy kagylóhéjból készített nyakláncot és a falu totemállatának, a sólyomnak az agyagból kifaragott kis szobrocskáját is a sírba dobták.

A szertartás után a sírt lefedték kövekkel, a sámán eléggé hallucinált állapotban még elugrált egy táncot és a többiekkel együtt elment a temetkezési helytől.

Az egész tábor már a tűz mellett volt, farkaséhesen várták a sült húst és pár perc múlva már hozták is a húsdarabokat, amit a tűzbe tehettek. Az öregek, a vadászok és a többi férfi evett először, utánuk jöttek a nők, és végül a gyerekeknek már csak kis, sovány húsdarabkák maradtak, de szerencsére az egész falu jóllakott.

A tűz körül a vadászok ott mesélték a fiataloknak a sok izgalmas vadászhistóriát, a vének is mondták az ő sztorijaikat, de a gyerekek inkább a fiatal vadászok történeteit hallgatták szívesebben. A nők csak beszélgettek, nevetgéltek, és a lányaikat tanították varrni, fonni, ruhát készíteni, és még más dologra, amit majd a jövőben egy feleségnek tudnia kell.

Mindenki csinálta a saját dolgát, de a törzs az éjszakát békésen töltötte el.

Lai a tűz mellől Mirénének a sátra felé vette az útját. A sátorban csak Miréne volt, más senki.

L.:Itt vagyok Miréne. Mit szeretnél mondani nekem?

M.:Hát, Lai, hogy is mondhatnám el, naptetőzés után az erdőben szedtem a bogyókat a többi asszonnyal, amikor valami furcsa zajt hallottunk a távolban.

L.:Mi lehetett az?

M.:Én nem tudom, de szerintem nem állati hang volt. Nem volt olyan halk, mint egy vadnak a csörtetése.

L.:Akkor te azt mondod, hogy valaki ólálkodott körülöttetek?

M.:Szerintem igen. Azóta mindig azt érzem,hogy valaki folyton figyel, és szorongok is.

L.:Nyugalom, ne szorongj, amíg engem látsz, és addig nem nyugszom, míg abba a bozótbújó leskelődőbe nem teszem a kőbaltám élét.

M.:Köszönöm Lai, hogy megvédesz engem!

Az éjszaka hátralevő részét a sátor biztonságos melegében egymással töltötték.

 

A mamut nem hagyja magát!

A kőbalta

(1.fejezet/1.rész)

A mamut nem hagyja magát!

Csípős reggeli szél fújt a messzi keletről, ami semmi mást nem hordozott magában, csak a közelgő tél fuvallatát, de nemcsak ezt jelezte a hamarosan elkezdődő fagyokat. A vörösre festett égalja felé egy nagy sereg sarki lúd szárnyalt szabályos V alakban, a fagyosan hideg szél ellenére is csak repültek szakadatlanul.

A lúdcsapat mögött még egy kisebb szalonkaraj is próbálta tartani a tempót, de mivel nem bírják a nagy magasságokat, ezért csak a talajszinthez közel tudtak repülni.

A vándormadarak kecsegtető látványa sem tudta elterelni az extrém körülmények között nevelkedett vadászok figyelmét, akiknek csak egy valami lebegett a szemük előtt, a friss, ropogósra sült vadhús.

Ez a kis vadászcsapat már rengeteg időt töltött a végtelen mocsárvilágban, de még nem találták meg a számukra megfelelő vadat.

Az egyik vadász (Tuk) halkan megszólal:

T.:Hé, Somra!

S.:Mi van?

T.:Már vagy két napnyi messze vagyunk a teleptől,nem hiszem el,hogy nem találunk már valami nyulat,pockot vagy egyéb kicsi morzsákat!!

S.:Nyugi Tuk,majd csak találunk egy jó hájas őzbikát,vagy sánta bölényborjút!

Somra biztató szavai után egy erős vadász (Lai) fülelni kezdett.

T.:Lai,mit hallotál?

L.:Valami nagy mozog ott a gázlónál,ti nem haljátok?

S.:Mi nem.

Eközben a távolban halk trombitálás hangzik el.

T.:Ez az?

L.:Igen! Ez az! MAMUTOK!!

A hatalmas gyapjas állat szava szinte varázsütésre összefogja a vadászbandát, és együtt osonni kezdenek a nádas felé.

T.:Szerintetek jófele megyünk?

L.:Szerintem igen,én innen hallottam a vadakat. Bau, te helyezkedj el jobboldalt, én Tukkal középen leszek, Somra meg Héjaszem meg baloldalról támadjanak.

Lai halk parancsára az egész banda a kívánt formációba állt, és csak várt.

Eközben a tisztáson egy kis csordányi mamut legelte le a láp lédús növényzetét,a maguk kaparta dagonyában fetrengtek,és az öreg platánfák leveleit is szakadatlanul rágcsálták.

A csorda közepén két nagyon fiatal borjú is játszadozott, élvezték a reggeli napkelte lágy fénysugarait és semmi mással nem törődve csak rohangáltak,meg játékosan birkóztak egymással.

Olyan régóta vannak már a tisztáson, hogy az öregek hátán már kócsagok tollászkodtak,és onnan leszállva a mamutok által felkavart vízben keresték a reggeli falatokat.

A feszült várakozás már kora délelőttre nyúlódott át,de amikor Lai látta hogy egy nagyon vén bika próbál kijutni a vízből,azonnal megindította a támadást!

L.:Gyerünk! Mindenki! TÁMADÁS!!

A hirtelen embertámadás az egész csordát felugrasztotta, a kicsik is gyorsan az anyjukhoz szaladtak,és együtt menekültek a fák közé. Az öreg, amelyik a vízből próbált kimászni nem bírta ezt a villámgyors rohamozást, megcsúszott, és törött lábbal a vízbe zuhant.

S.:Mindenki az öregre! Öljük meg!

Az utasítás hallatára az egész csapat körbekerítette a sekély tavacskát, és lándzsa, nyíl és kőzáport zúdítottak a mamutra.

A mamutnak óriási sérüléseket okozott a fegyvereső, de elszántan ellenállt, és egy kis idő múlva vérbe forgó szemekkel visszatámadt.

Az ellentámadás során sikerült egy vadászt agyontaposni, de a roham után kifáradva, életét kilehelve a saras dagonyába zuhant.

A zsákmány felbontása előtt még Lai letakarta az állat szemét, kezébe port vett és azt mondta: ,,A lelked már jobb helyen van.”,és azzal a mozdulattal a levegőbe dobta a port és elővéve frissen pattintott kőbicskáját a mamut lágyékába vágta.

A sikeres vadászat után az egész banda hozzákezdett az 5 tonnányi mamuthús feldarabolásához.

A munkák közepette Tuk hirtelen felkiált.

T.:Hé, gyertek csak!Nézzétek már mit találtam.

S.:Na mi lenne az?

Tuk a mamutnak a combjából egy arasznyi hosszúságú obszidián lándzsahegyet húzott ki.

A furcsa lándzsahegy felfedezőjéhez odamegy Lai.

L.:Ez nem a mi lándzsáinkon volt az biztos.

T.:Honnan veszed?

L.:Mi sosem csináltunk ilyen fekete kőből dárdát! Meg nem ilyen pattintásúak a mi lándzsahegyeink mint ez.

T.:Akkor te tudod milyen,vagy esetleg melyik törzs készítette ezt?

L.:Én nem tudom,de majd kiderítjük.

A mamutból már annyi húst ,,kiamputáltak” hogy csak reszketett a lábuk a rengeteg teher alatt.

L.: Na fiúk,induljunk haza!

A hazaút már sokkal nyugalmasabb,vidámabb és békésebben telt mint az odaút. Mindenki fejében a frissen sült,ropogós mamuthús illúziója lebegett.